hirdetés

  1. Megköszönöm minden kedves testvérünknek, akik a héten segítségemre voltak.
  2. 17-én (kedden) az esti szentmise után felnőtt katekézist tartunk a plébánián, mely a nyári szünet előtt az utolsó összejövetelünk lesz.
  3. 18-án (szerdán) szabadnapot tartok, nem lesz nyilvános szentmise.
  4. 19-én (csütörtökön) Szent Romuald apát emléknapja lesz.
  5. 20-án (pénteken) 10 órakor papszentelés lesz a Főszékesegyházban. Imádkozzunk az újmisésekért és persze papi hivatásokért is! Este nem lesz szentmise.
  6. 21-én (szombaton) 11 órakor lesz Magyar Marcell Gyula kistestvérünk keresztelője. 15 órakor ministránsfoglalkozást is tartunk, amelyre várom az idei elsőáldozókat is, ugyanis ekkor beszéljük meg az úrnapi körmenet körüli teendőket. 16 órától hittanosaink év végi gyóntatása lesz az esti szentmise kezdetéig.
  7. 22-én (jövő vasárnap) Úrnapja lesz, és ekkor tartjuk az év végi Te Deumot, azaz hálaadó szentmisét az eltelt tanévért. A diákmise kivételesen fél órával korábban, azaz 9 órakor kezdődik majd a körmenetre való tekintettel. 16 órakor pedig Márton Kristóf kistestvérünk keresztelője lesz a plébániatemplomban. Kérem a testvéreket, hogy a hagyományoknak megfelelően a szokásos csoportokba álljanak össze és készítsék elő az oltárokat. Ha valaki eddig nem volt tagja csoportnak, de szívesen beszállna valahova, jelezze, mert minden segítő kéznek örülünk! Virágsziromra és virágfejekre lenne még nagy szükség, ezért mindenkit kérek, hogy gyűjtsön amennyit csak tud, és szombatig juttassa el a plébániatemplomnak. A kevés is nagy segítség!
Kategória: Hirdetés

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatar placeholder