A Gyulafirátóti Római Katolikus Plébánia pályázatot nyújtott be a Nemzeti Család – és Szociálpolitikai Intézethez ifjúsági közösségépítő programsorozat támogatására.  A pályázat – annak pozitív elbírálása esetén – 2015. május 1. és 2016. április 30. közötti időszakban biztosíthat számunkra anyagi segítséget a tervezett programok maradéktalan lebonyolításához. Tervezett programjain:

Június utolsó hetében Somogy megye egy gyönyörű vidékére, a Zselicbe, a kaposszentbenedeki Porta Pacis lelkigyakorlatos házba visszük a felső tagozatosokat és a középiskolásokat táborozni.

Az alsó tagozatos gyerekek az elmúlt évekhez hasonlóan napközis táborban vesznek majd részt.

Októberben ismét  elvisszük fiataljainkat a nagymarosi ifjúsági találkozóra.

Decemberben adventi kézműves játszóházat, januárban  farsangi mulatságot, márciusban húsvéti kézműves játszóházat szervezünk.

Az ifjak számára rendszeresen tervezünk katekézist, ahol az őket érdeklő kérdésekkel foglalkozunk majd.

Indulásként két tehetséges ifjú fiatalember adott számunkra egy jótékonysági koncertet, amelynek minden bevételét a plébánia ifjúsági programjaira ajánlották fel. Remélhetőleg a fiúk kedvet csinálnak társaik és a családok számára ahhoz, hogy lelkesen vegyenek részt ebben a nagyon szépnek és tartalmasnak ígérkező programsorozatban.

A két ifjú fiatalember: Cziráki Bálint és Barbarics Csanád.

Cziráki Bálint harmonika iránti szeretetét Édesapjától örökölte, akivel 9 évesen elkezdte a már régóta a szekrény tetején porosodó hangszert megismerni, az alapokat elsajátítani.

A család ekkor, 2009-ben hallotta először Molnár György érdi harmonikaművészt, a híres Tabányi Mihály egykori tanítványát gyönyörű Scandalli harmonikáján játszani a tihanyi Garda Ünnepségen. Bálint érdeklődését a hangszer iránt ez a koncert csak tovább fokozta.

Aztán szerteágazó érdeklődése miatt ez néhány évre mégis feledésbe merült, más hobbi került előtérbe. Húgával beiratkoztak társastánc tanfolyamra, ezek után hamarosan a Hemo Winner Versenytánc Egyesület táncosai között találták magukat.

Itt szép eredményeket értek el a formációs csapat tagjaiként: 2013-ban standard táncokból álló formációjukkal Magyar Bajnoki és Modern Tánc világbajnoki címet, 2014-ben pedig latin táncos formációjukkal szintén Magyar Bajnoki, valamint Modern Tánc Európa Bajnoki címet szereztek.

Gyulafirátótiként Bálint és Bettina már jó néhányszor elkápráztatták tánctudásukkal a helyi közönséget különböző rendezvényeken, iskolai farsangokon, keringőjükkel pedig a nyugdíjasklub tagjait születésnapi összejöveteleiken.

A tánc mellett Bálint a Gyulaffy László Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola tanulójaként számos tanulmányi versenyen vett részt: matematika, informatika, földrajz tantárgyakból. Ezek közül a legszebb eredményt a veszprémi Ipari Szakközépiskola informatika versenyén érte el, itt osztálytársával, Litkei Anitával megyei szinten 2. helyen végeztek, mindössze fél ponttal lemaradva az 1. helyről.

Az iskola német nemzetiségi kórusát harmonikán kísérve 2013-ban és 2014-ben is ezüst minősítést nyertek a városlődi iskola Kulturwettbewerb német nemzetiségi Ki-Mit-Tud-ján.

2014 novemberében, ugyanezen a megyei szintű megmérettetésen hangszeres zene kategóriában Bálint harmonikaszólójára „arany minősítést” ítélt a zsűri. Ez az ő eddigi legszebb és legrangosabb elismerése „harmonikásként”.

Ez a siker annak is köszönhető, hogy 2013 márciusa óta a már említett Lyra-díjas harmonikaművész, Molnár György tanítványa, akivel a nagy távolság miatt főként interneten keresztül tartják a kapcsolatot.

Az ezen a koncerten hallható dalok szinte mindegyikét ő hangszerelte Bálint személyére szabottan, figyelembe véve, hogy tanítványa mindössze 2 éve kezdett harmonikázni, de ügyessége és tehetsége kiemelkedő.

Itt Gyulafirátóton is hallhatták már német nemzetiségi rendezvényeken, az iskola 20 éves gálaműsorán, ill. Veszprémben a Lovassy Gimnázium Sváb-bálján, valamint a Gizella-napok rendezvényén harmonikázni.

Bálint 2015 őszétől a veszprémi Lovassy László Gimnázium tanulója lesz német nemzetiségi tagozaton, ahová már zenészként is nagyon várják.

Felnőttként majd szívesen oktatna kicsiket és nagyokat ennek a szép hangszernek a rejtelmeire.

Barbarics Csanád zenei tanulmányait 2004-ben kezdte. 2006.-ig Veszprémben Pappné Szander Anna magántanítványa volt. Ezt követően a zirci III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Iskolában folytatta tanulmányait Kapitány Dénes növendékeként. Jelenleg a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Iskola növendéke, ahol tanára Monostori Gábor. Első komolyabb zenei megmérettetése 2008-ban volt, amikor részt vett a „Veszprémi Játékok” – Nemzetközi Gyermek és Ifjúsági Művészeti Fesztiválon, ahol országos első és nemzetközi második helyezést ért el. A 2010-ben Nyíregyházán megrendezett XII. Országos Zeneiskolai Zongoraversenyen korcsoportjának harmadik helyezettje lett. Szintén ebben az évben a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése elismerő oklevelét vehette át kiemelkedő kulturális teljesítményéért. A 2011-es évben több hazai és nemzetközi zongoraversenyen vett részt, ezek közül legkiemelkedőbb eredményei az alábbiak voltak.

Megyei Lantos Magda Zongoraverseny – Nívódíj.

ON országos Liszt Amatőr Tehetségkutató verseny egyéni 6-14 éves kategória első helyezés.

Bécsben megrendezésre került II. Bartók Béla Nemzetközi Zongoraverseny első helyezés.

Országos Zeneiskolai Ferenczy György Zongoraverseny –II. helyezés, Liszt különdíj.

Csanád 2012-től a Snétberger Zenei Tehetségközpont növendékeként rendszeres fejlesztő képzésekben vesz részt. A központ Kossuth és Liszt díjas művészeti vezetője, a Magyar Tehetség Nagykövete címet viselő Snétberger Ferenc, képességeit felismerve több nívós koncertre invitálta Csanádot, így a Margitszigeti Színpadon 2014 júniusában megrendezett „For my people” címet viselő koncertjére is. Tanára a Junior Príma és Kossuth díjas zongoraművész ifj. Balázs János „agilis, kiváló képességű” növendékként jellemzi őt. Gyulafirátóton több alkalommal kapott meghívást arra, hogy kiállítás megnyitók és egyéb rendezvények, kulturális műsoraiban fellépjen. Ezek a felkérések nagy megtiszteltetést jelentenek számára.

Ez év tavaszán a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége „Felfedezettjeink 2015” különdíját vehette át.

Csanád jelenleg a Gyulaffy László Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola 8. osztályos tanulója. A következő tanévtől középiskolai tanulmányait a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatja majd.

Bálint és Csanád hitükről és vallásosságukról tanúságot tettek rendszeres szentmisére járásukkal, rendszeres, érdeklődő hittan tanulmányaikkal. Ezzel a koncerttel is megmutatták, hogy számukra fontos a hit ügye! Fontos a Katolikus Egyház ügye! Fontos a Gyulafirátóti Plébánia ügye! Tesznek, tettek érte! Áldozatot vállalnak, áldozatot vállaltak érte! Hosszú hónapokig fáradtságos munkával gyakoroltak, hogy létre hozhassák számunkra ezt a csodálatos jótékonysági koncertet.

Megmutatták nekünk, hogy jó katolikusnak lenni! Jó volt részt venni a koncerten! Jó büszkének lenni rájuk! Jó ehhez a csapathoz tartozni!

Köszönjük Bálint! Köszönjük Csanád!

Istennek legyen hála értetek,  és a hozzátok hasonló fiatalokért!

Néhány számadat:

Több, mint 110 résztvevő.

80.000 Ft-ot megközelítő bevétel.

Sok mosolygós arc.

A Gyulafirátótra jellemző nagy összefogás.

Köszönjük a helyszín biztosítását. Köszönjük az agapét, a díszítést, a szék hordást, a zongora szállítást és köszönjük a szervezést!

Köszönjük mindenkinek, akik hozzájárultak a koncert sikeréhez!

Köszönjük Istenünk!

Kategória: Beszámoló

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatar placeholder