PROGRAM
10.00 Zenés gyalogos zarándoklat indul a Szent Margit templom Rab Mária-kútjától a Felvezető együttes kíséretében
10.30 Kürtös figyelemfelhívó kürtjele a forrástól
10.32 Nyolc Boldogság-terítő egyesítése a Rab Mária-forrás oltárán
10.45 Ünnepi beszédek
11.00 A kürtös felhívójele , ÜNNEPI SZENTMISE
Celebrál: Szécsi Ferenc atya kisegítő tábori lelkész, Balatonfűzfő plébánosa
Zenei szolgálat: MH Légierő Zenekar
Felajánláskor adománygyűjtés szokás szerint. A szentmise vége után a kürtös a Jutasiak emlékére a szokásos dallamot /takarodó, Il Silentio/ fújja el.
Katonáink szétszedik az oltárterítőt. Az oltárterítő darabjait elviszik azok, akik hozták, a következő ünnepi alkalomig őrzik és hozzák el újra.
12.00 SZALAGÁTADÁS a zarándokkeresztekre
12.15 SZERETETVENDÉGSÉG
Keretében:
– Közös éneklés a Felvezető együttes kíséretével
– Rab Mária legendája és más történetek – nem csak gyermekeknek.
Elmondja Molnár Enikő
– Liturgikus tánc a Nyolc Boldogság szerzetesközösség tanítása szerint.
Betanítja Vörös Zoltánné Betti
-Fölfedező-virágszedő körséta a gyermekekkel a Jutasi erdőben

Ülőalkalmatosságot csak korlátozott számban tudunk biztosítani – ezért kérjük, hogy aki tud, hozzon!

Virágot az oltárra, finomságot a szeretetvendégségre örömmel fogadunk!

1941. szeptember 8-án avatták fel a Rab Mária-forrást a Jutasi Altisztképző iskola hivatalos misézőhelyévé. Ekkor Markóczy János parancsnok egy alapítólevelet és egy Rab-Mária szobrot is  adományozott a városnak, amelyet dr. Nagy László polgármester a város közönsége nevében gondozásra és megőrzésre szimbolikusan átvett.
A város nem tudta betartani az ígéretét, a kegyhelyet a háború után a földig lerombolták.
2016. szeptember 10-én azonban szeretnénk a kegyhelyhez méltón megünnepelni a 75 éves jubileumot!


0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatar placeholder