Keresztutas szentmise

2014. március 30-án, nagyböjt 4. vasárnapján a 9.30-as szentmisén keresztutat járunk a gyerekek bevonásával. Aki csak tud, vegyen részt!

Szerző: hitoktato | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Plébániánk hirdetései – Nagyböjt 3. vasárnapja – 2014. március 23.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által elrendelt nagyböjti tartós élelmiszergyűjtés a jövő vasárnapig tart. Köszönjük az adományokat! 25-én (kedden) Gyümölcsoltó Boldogasszony főünnepe lesz. A délután folyamán folytatódnak az első szentáldozásra és bérmálásra való felkészítők a plébánián. Az esti szentmisét elhunyt nagyszülőkért ajánlom fel, melyre nagy szeretettel hívok és várok mindenkit! Bővebben……

Szerző: plebanos | Közzétéve: telt el a közzététel óta

MKPK körlevele a 2014. évi nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtésről

Kedves Testvérek! Egyházunk kétezer éve hivatásának tekinti, hogy gondoskodjék a szegényekről. Szentatyánk, Ferenc pápa is gyakran kiemelt feladatként beszél a karitatív munkáról, idei nagyböjti üzenetében így fogalmaz: „Mesterünket követve mi, keresztények arra kaptunk meghívást, hogy tekintsünk testvéreink nyomorára, érintsük meg, vegyük magunkra és tegyünk konkrétan azért, hogy könnyítsünk rajtuk. A Bővebben……

Szerző: plebanos | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Plébániánk hirdetései – Nagyböjt 2. vasárnapja – 2014. március 16.

Megköszönöm minden kedves testvérünknek, akik a héten segítségemre voltak a plébánián. 17-én (hétfőn) az esti szentmise után 19:00 órától kezdetét veszi egy felnőtt keresztelési előkészítő tanfolyam. Ha bárki életében elmaradt a keresztség vagy a bérmálás szentségeinek felvétele, azt szeretettel hívom és várom. Ha valaki szeretne megkeresztelkedni vagy bérmálkozni, de az Bővebben……

Szerző: plebanos | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Plébániánk hirdetései – Nagyböjt 1. vasárnapja – 2014. március 9.

1.Megköszönöm minden kedves testvérünknek, akik a héten segítségemre voltak a plébánia és a templomok körül. 2.A mai vasárnap a kádártai szentmisét elhunyt Marosfi Béla és neje Ilona, valamint sógornője Anna testvéreinkért ajánlom fel. 3.10-én (hétfőn) az esti szentmisét elhunyt Masszi Béla vaszari plébános atyáért ajánlom fel. 4.11-én (kedden) megkezdődnek az Bővebben……

Szerző: plebanos | Közzétéve: telt el a közzététel óta