Hittan tábor ötödik napján készült képek

Pénteken reggel nagy gondban voltunk mi szervezők. Eleredt az eső. Istennek hála ennek ellenére jól sikerült ez a nap is. Bakonyoszlopon összegeztünk minden tanulságot, amit a táborban tanultakból le lehetett vonni, játszottunk és gyakoroltuk az ifjúsági énekeket, de lehetőség volt tekézni is. Nagy örömmel fogadták a gyerekek a Bakonyoszlopi Önkéntes Bővebben……

Szerző: hitoktato | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Plébániánk hirdetései – 2014. augusztus 3.

  Megköszönöm minden kedves testvérünknek, akik a héten a plébánia és a templomok körül segítségemre voltak. Ma délután 14 órakor rózsafüzér titokcsere lesz a plébániatemplomban. A héten Ft. Halmágyi Zoltán ösküi plébános helyettesít, de sürgős ügyekben telefonon elérhető vagyok. 4-én és 5-én (hétfőn és kedden) nem lesznek nyilvános szentmisék. 6-án Bővebben……

Szerző: plebanos | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Képek a hittan tábor negyedik napjáról

Csütörtökön Veszprémbe látogattunk. Ismerkedtünk a várral, közelebbről a Szaléziánummal, a Szent Mihály Főszékesegyházzal, a Szent György kápolnával, a Szentháromság Szoborral, az Érseki Palotával, Szent István és Boldog Gizella szobraival, a Benedek heggyel, valamint a Margit romokkal. Gyönyörködtünk a kilátásban, s felfedeztünk egy játszóteret is. Zsilinszky Cecíliának hála a Székesegyház orgonáját Bővebben……

Szerző: hitoktato | Közzétéve: telt el a közzététel óta