Feltámadt Krisztus! Alleluja!

„Szombat elmúltával, a hét első napján pirkadatkor Mária Magdolna és a másik Mária elment, hogy megnézze a sírt. És íme, nagy földrengés támadt: Az Úr angyala leszállt az égből, odament, elhengerítette a követ és ráült. Olyan volt a tekintete, mint a villám, a ruhája pedig fehér, mint a hó. Az Bővebben……

Szerző: hitoktato | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Nagypéntek – az egyetlen nap, amikor nincsen szentmise

Nagypénteken Jézus kínszenvedésére és kereszthalálára emlékezünk. Jézus teljesen bűn nélkül való volt. Még egyetlen egy bocsánatos bűne sem volt, de magára vállalta a világ minden emberének bűnét. Az ezekért való büntetést szenvedte el . Nagypénteken azért nincsen szentmise, mert ezen a napon Jézus mutatja be az Ő áldozatát.  (A szentmise Bővebben……

Szerző: hitoktato | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Nagycsütörtök – az utolsó vacsora

Az utolsó vacsora előtt Jézus megmosta tanítványainak lábát. „A Húsvét ünnepe előtt Jézus tudta, hogy eljött az ő órája, hogy átmenjen e világból az Atyához, mert szerette övéit, akik a világban voltak, mindvégig szerette őket. A vacsora alkalmával, amikor az ördög már szívébe sugallta Júdásnak, az iskarióti Simon fiának, hogy Bővebben……

Szerző: hitoktato | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Virágvasárnap

Virágvasárnap Jézusnak Jeruzsálembe való dicsőséges bevonulását ünnepeljük. „Amikor Jeruzsálemhez közeledve az Olajfák-hegyére, Betfagéba értek, Jézus elküldte két tanítványát ezekkel a szavakkal: „Menjetek előre a szemközti faluba. Ott mindjárt találni fogtok egy szamarat megkötve, és vele a csikóját. Oldjátok el és vezessétek hozzám! Ha valaki szólna valamit, mondjátok, hogy az Úrnak Bővebben……

Szerző: hitoktato | Közzétéve: telt el a közzététel óta