Most olvasom a Napló utolsó oldalán, hogy az újság megemlékezést szervez a párizsi terrorcselekmények áldozataiért. A beharangozó cikk címe: Én is Charlie vagyok.
Szeretném leszögezni, hogy a megemlékezéssel egyetértek, a brutális terrorcselekményeket én is mélyen elítélem, mai szentmisémet az áldozatokért és azok hozzátartozóiért ajánlom fel.
Ugyanakkor őszintén meg kell mondanom, hogy a szörnyű cselekményekért nem csak a terroristákat és elvbarátaikat tartom felelősnek, hanem a Charlie Hebdo újság alkalmazottait is és még inkább azt az ultraliberális törvényhozást, amely a vallásukhoz ragaszkodó európai polgárokat nem védi meg az olyan durva, ízléstelen és – egy normális jog szerint – törvénytelen támadásoktól, mint amilyeneket az említett újság rendszeresen elkövetett.
Miért kellett neki Mohamed prófétát meztelenül ábrázolnia, miért kellett neki a keresztények Szentháromság hitét a lehető legalpáribb módon kigúnyolnia? Mi kényszerítette arraa lapot, hogy izraelita hívő testvéreink hitéből is gúnyt űzzön?
A törvényhozás azért hibás, mert a hitükben mélységesen megsértett emberek kezébe semmiféle eszközt nem ad, hogy jogi úton megvédelmezhessék magukat és hitüket a legminimálisabb emberi érzéseket is nélkülöző támadásokkal szemben. Így a szeretetet és a szeretetből fakadó megbocsátást nem ismerő emberek számára nem marad más eszköz, mint a törvénytelen (és szerintem is erkölcstelen) önbíráskodás.
Azzal én is egyetértek, hogy Európában legyen alapérték a szabadság. De milyen szabadság? Az a fajta túladagolt szabadság, amely előtt az ultraliberális európai ember térden csúszik, olyan, mint a túladagolt gyógyszer, amely már nem gyógyít, hanem öl.
A Pannonhalmi Főapátság ebédlőjében látható egy festmény, amely egy hordót ábrázol, amelynek elszakadt az abroncsa, és belőle folyik ki a bor. A festmény alatt ez olvasható: „ Libertateperiit”, ami annyit jelent: tönkrement a szabadságtól. A mai Európa ehhez a hordóhoz hasonlít.
Szeretném hangoztatni: én is liberális ember vagyok, nem akarok semmiféle diktatúrában élni, az ultraliberális újságírók véleménydiktatúrájában sem. És nem fogadom el azt a kettős mércét sem, ami rájuk annyira jellemző. Miközben (joggal) fellármázzák a világot a párizsi áldozatokat siratva, a megerőszakolt, lefejezett és keresztre feszített keresztények tragédiájának náluk még hírértéke sincs.
Én szabad polgár vagyok és a szabadságra esküszöm, nem annak karikatúrájára, amelyet ők képviselnek.
Je ne suispas Charlie, azaz: én nem vagyok Charlie – miközben a terrorakciót mélyen elítélem, az áldozatokért imádkozom, és szeretteik iránt őszinte részvétemet fejezem ki.
Veszprém, 2015. január 10.
Márfi Gyula
veszprémi érsek