A házasságkötés évfordulójának évenkénti megünneplése általában csendesen, családi körben történik. De a házasság szentségének oly nagy értéke van a keresztény közösség életében, hogy méltán kíséri figyelemmel a házasságok alakulását, az új családok gyermekekben való növekedését. Ennek a figyelemnek a jegyében hagyományosan nagy örvendezéssel vesszük körül a hűség tanúit házasságkötésük 25., 50. és 60. évfordulóján. Nyilvánvalóan más évfordulókat is szívesen megünneplünk, ha a család ezt kéri tőlünk.

A házastársak házassági évforduló alkalmával történő megáldásakor a házastársak köszönetet mondanak egymásért és Isten segítségéért, valamint a pap újra megáldja őket. Lehetőség van a gyűrűk újbóli megáldására vagy új gyűrűk megáldására is. A szertartásban helyet kap egy – a nászáldáshoz hasonló – imádság is a Miatyánk elimádkozása után.

Hála

„Áldott vagy Istenünk, mert életünk folyamán jó- és balsorsban jóságosan mellettünk áltál. Kérünk, segíts minket,  hogy a kölcsönös szeretetet hűségesen megőrizzük,  és ezáltal tanúi legyünk annak a szövetségnek, amelyet a Szentírás szerint az emberekkel kötöttél.”

és áldás

„Az Úr őrizzen meg benneteket életetek minden napján. Legyen számotokra vigasztaló a balsorsban, segítő a jósorsban, és adja meg, hogy otthonotok bővelkedjék az ő áldásában. Krisztus, a mi Urunk által.”

Amennyiben szeretné házasságkötésének évfordulóján a jubileumi áldást elnyerni, vagy szülei számára jubileumi ünnepséget szervez, vegye fel a kapcsolatot a plébánossal!

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatar placeholder