Veszprém-Gyulafirátóti Plébánia

Gyulafirátót és Kádárta katolikus egyházközségek honlapja

  • Miserend
  • Hirdetések
  • Temetések
    • Szent Család kórus
    • Szentlélek Karitászcsoport
    • Rózsafüzér társulat
    • Kötelező közösségi szolgálat
    • Óvodai hitoktatás
    • Iskolai hitoktatás
    • Felnőtt hittan és bibliaóra
    • Katekumenátus felnőtteknek
    • Katekumenátus gyermekeknek
  • Elérhetőségek
    • Keresztlevél igénylése
    • Igazolások
    • Elsőáldozás, bérmálás
    • Házasságkötés
    • Házasságrendezés
    • Házasságkötési évforduló
    • Betegek szentsége
    • Temetés
    • Gyászmisék
  • Képek az életünkről
  • Videók

Vízkereszt

2016. jan. 08.

 

Vízkeresztkor  Urunk megjelenését ünnepeljük. Karácsonykor megszületett a betlehemi istálló magányában, látogatói csak a környékbeli pásztorok voltak. Vízkeresztkor eljöttek hozzá  a háromkirályok, Gáspár, Menyhért , Boldizsár, így születésének örömhíre eljutott majd’ az egész világra.

Ezen az ünnepen szokás a  vízszentelés és a házszentelés. Add Istenünk, hogy 2016-ban is minél többen kérjék áldásodat házukra és családjukra az által, hogy elhívják András atyát otthonukba, a házszentelés szertartásának elvégzésére!

„Amikor Heródes király idejében Jézus megszületett a judeai Betlehemben, íme, napkeletről bölcsek jöttek Jeruzsálembe, és tudakolták: „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk előtte.” Meghallotta ezt Heródes király és megrémült, s vele egész Jeruzsálem. Összehívatta a főpapokat és a nép írástudóit, és megkérdezte tőlük, hogy hol kell születnie a Messiásnak. Azok így válaszoltak: „A judeai Betlehemben, mert ezt írja a próféta: Te, Betlehem, Juda földje, bizony nem vagy a legkisebb Juda nemzetségei között, mert belőled jő ki a fejedelem, aki pásztora lesz népemnek, Izraelnek.” Erre Heródes titokban magához hívatta a bölcseket és pontosan megtudakolta tőlük a csillag megjelenésének idejét. Aztán ezzel küldte őket Betlehembe: „Menjetek, tudakozódjatok szorgalmasan a gyermek felől, és ha megtaláljátok, jelentsétek nekem. Én is elmegyek, hogy hódoljak előtte!”
Ők pedig, miután meghallgatták a királyt, elindultak. És lám, a csillag, amelyet napkeleten láttak, előttük járt, míg meg nem állapodott a ház fölött, ahol a Gyermek volt. A csillagot meglátva nagyon megörültek. Bementek a házba, és ott látták a Gyermeket anyjával, Máriával. Földre borulva hódoltak előtte, majd kinyitották kincseszsákjaikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel álmukban utasítást kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza országukba.” Mt 2,1-12

Egyéb

Katolikusok Gyulafirátóton és Kádártán Facebook csoport:

Veszprém-Gyulafirátóti Plébánia

Bejegyzések:

2016. január
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
« dec   febr »
  • Beszámoló (68)
  • Cserkészet (5)
  • Egyéb (467)
  • Gyászjelentés (0)
  • Hirdetés (599)
  • Imádság (5)
  • Karitász (18)
  • Meghívó (69)
  • Programajánló (102)
  • Temetés (0)
  • 2026 (38)
  • 2025 (93)
  • 2024 (72)
  • 2023 (47)
  • 2022 (53)
  • 2021 (66)
  • 2020 (73)
  • 2019 (74)
  • 2018 (108)
  • 2017 (115)
  • 2016 (125)
  • 2015 (164)
  • 2014 (159)
  • 2013 (19)

bérmálás (4) bérmálási felkészítő (2) Bódi Magdi (3) búcsú (3) Csatárhegy (3) Cserkészet (2) elsőcsütörtök (5) elsőpéntek (6) farsang (3) felnőtt katekézis (4) Feltámadás (1) gyász (4) gyászmise (4) gyémántmise (2) gyóntatás (5) gyűjtés (5) gyűlés (2) Halottak napja (1) Hirdetés (6) hittantábor (5) Húsvét (2) iec2020 (1) ifjúsági katekézis (4) Karitász (4) katekézis (3) keresztelő (6) keresztút (2) képviselőtestület (4) körmenet (1) meghívó (2) ministráns (4) Nagymaros (2) Rab Mária (9) régi rítus (2) rózsafüzér (5) szabadság (2) szentségimádás (7) számvizsgálat (2) Te Deum (2) temetés (6) titokcsere (2) tábor (3) virágszőnyeg (2) Vízkereszt (2) vízszentelés (2) zarándoklat (7) Úrnapja (5) áhítat (2) ökumenikus imahét (3) ökumenikus istentisztelet (2)

Ez az oldal cookie-kat használ, hogy javítsa a felhasználói élményt. Feltételezzük, hogy amikor weblapunkat használja, elfogadja ezeket az irányelveket.ElfogadásIrányelvek megtekintése