Szeretteim!

Már a második vasárnap telt el nyilvános szentmise nélkül.

Ahogy hirdettem, minden nap celebrálok szentmisét a plébániatemplomban 18 órakor, és legtöbbször értetek ajánlom fel.

Elsőpéntek lesz a héten és sokan elkezdték a nagykilencedet. Hogy ne szakadjon meg, két javaslatot teszek:

  1. Ha valaki kéri, aznap házhoz megyek és a biztonsági szabályok betartásával, ott veheti magához az Úr Jézust. A házba lehetőség szerint nem megyek be, hanem a kapuban kerülne sor a nagyon rövid szertartásra. Ezt elsősorban a veszélyeztetett helyzetben lévőknek (60+ és krónikus betegek) ajánlom fel.
  2. Ha valaki eljön a plébániatemplomhoz 18:20-ra, akkor bűnbánatot tarthat és megáldozhat. Ehhez azonban szükséges, hogy a védekezés szabályait betartsuk, tehát 2-3 méteres távolságban, a csoportosulást elkerülve, ha szükséges maszkban szíveskedjenek sorakozni. Agresszív fertőtlenítésre lesz lehetőség és ajánlom is. De nagyon kérem, hogy körültekintéssel járjunk el.

Sokan hívtak fel telefonon az elmúlt napokban és leveleket is kaptam. Köszönöm az érdeklődést, illetve a bizalmat. Csak azt tudom továbbra is mondani, hogy imádkozzunk egymásért, és mindenki tartson ki. Ha valaki bajba kerül, ne habozzon szólni.

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Kategória: Hirdetés

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatar placeholder