A Veszprém-Főegyházmegye területét is elérte a kárpátaljai, ukrán menekülthullám.
Szükséges, hogy a Veszprém-Főegyházmegyei Karitász, mint segélyszervezet, ebben a rendkívüli
helyzetben segítséget nyújtson a hazájukat elhagyni kényszerült emberek számára.
A Veszprém-Főegyházmegyei Karitász munkatársai tájékozódtak a határmenti jelenléti pontokon.
A tapasztalatok szerint jelen helyzetben legfőképp a jószándékú emberek pénzbeli adományaira
számítunk annak érdekében, hogy elkerüljük, hogy valamiből túl sok, illetve valamiből pedig hiány
legyen. Most helyben lehet leginkább eldönteni, hogy éppen mire van a legnagyobb szükség,
valamint a szállítás költségeit is a támogatásra lehet fordítani. Kevesebb szállítással a környezetet is
óvjuk, és több erőforrást lehet biztosítani ott, ahol a legnagyobb szükség van rá. Mindezek
érdekében a Veszprémi Főegyházmegye és a Veszprém-Főegyházmegyei Karitász közösen
pénzbeli gyűjtést szervez a Főegyházmegye egész területén 2022. március 3-tól Veszprém-
Főegyházmegyei Karitász bankszámláján „Ukrajnai háború” megnevezéssel – OTP Bank
11748007-20089175

Ezen felül a Katolikus Karitász folyamatosan várja az adományokat a következő lehetőségek
egyikén:

  • a 1356-os adományvonal hívásával (egy hívás 500 forint támogatást jelent)
  • online adományozással a szervezet honlapján – www.karitasz.hu – keresztül
  • a Katolikus Karitász központi bankszámláján „Ukrajnai háború” megnevezéssel – Raiffeisen
    Bank 12011148-00124534-00100008

Nagyböjt első vasárnapján templomainkban a perselyadományokat a háborús helyzet
áldozatainak megsegítésére hirdetjük.

Amennyiben mégis természetbeni adományokkal segítenék a kárpátaljai és ukrán menekült
embereket, a Veszprém-Főegyházmegyei Karitász jelenleg csak és kizárólag tartós élelmiszert
(nyitható konzervek, konzerv húskészítmények, vákuumfóliás szeletelt száraz szalámik, tea, cukor,
citromlé, kekszek, csokoládék)
, valamint hygienés eszközöket gyűjt a Jelenlét Pontján és a
plébániai karitász csoportjain keresztül a Főegyházmegyénk területére érkező menekültek számára,
hiszen róluk a befogadó helyeken hosszabb távon is gondoskodni szükséges. Tartós élelmiszer
adományokat a Veszprém-Főegyházmegyei Karitász Jelenlét Pontján (8200 Veszprém, Damjanich
J. u. 3/A, tel.: 88/428-638, +3620/520-0716) lehet leadni hétfő-kedd-szerda-csütörtök 9.00 – 15.00
óra között, péntek 9.00-13.00 óra között, valamint a helyi, településeken működő plébániai karitász
csoportoknál.
Imádkozzunk, hogy a háborús felek megbékéljenek, kiengesztelődjenek egymással.

Veszprém, 2022. március 03.

Kategória: Karitász

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatar placeholder