Kedves Testvérek!

  1. Április 21-én, Ferenc pápa halálának napján, a 11 órakor kezdődő szentmisét ajánlottuk
    fel örök üdvösségéért, boldogságáért. Imádkozzunk Egyházunkért, a pápaválasztó
    bíboros atyákért, az új szentatyáért, és imádkozzunk, hogy az új időpontban sok
    kegyelmi ajándékkal együtt tudjuk megünnepelni Bódi Mária Magdolna boldoggá
    avatását.
  2. Húsvét második vasárnapján, az Isteni Irgalmasság vasárnapján a szentmisékben
    felajánljuk önmagunkat az Isteni Irgalmasságnak:
    Felajánlás az Isteni Irgalmasságnak:
    Ó, legirgalmasabb Jézus! Jóságod végtelen, kegyelmednek kincsei pedig
    kimeríthetetlenek. Határtalanul bízom irgalmadban, amely minden művedet átfogja.
    Átadom magam neked teljesen és feltétel nélkül, hogy így éljek és törekedjek a
    keresztény tökéletességre. Terjeszteni akarom irgalmasságod üzenetét az irgalmasság
    cselekedetei által, lelki és testi értelemben egyaránt, fáradozva a bűnösök megtérésén,
    vigasztalva a rászorulókat, betegeket és szomorúakat. Ezért óvj engem, ó Jézus, mint
    saját tulajdonodat és dicsőségedet. És bár néha rettegek a félelemtől tudatosítva
    magamban gyengeségemet, de egyúttal határtalan bizalmam a te irgalmadban. Add,
    hogy minden ember idejében megismerje irgalmad végtelen mélységét, megbízzon benne
    és dicsőítse mindörökké. Ámen
  3. Gyulafirátóton kedden 16 órától szeretnénk kérni a Testvérek segítségét és várunk
    minden szorgos dolgos kezet a templomdomb és a plébánia kertrendezéséhez. Ha
    esetleg valaki szerszámot (pl.: fűkaszát, metszőollót, sövénynyírót, lombseprűt stb.) is
    tud hozni magával, azt külön megköszönjük.
  4. Kedden Sienai Szent Katalin szűz és egyháztanító, május 1-én Munkás Szent József
    ünnepe lesz.
  5. Május a Szűzanyának szentelt hónap, minden vasárnapi szentmise előtt, a lorettói
    litániát imádkozzuk. Hívek, Máriát köszönteni jöjjetek!
  6. A héten elsőcsütörtök.
    Gyulafirátóton 16:45-től szentgyónási lehetőség, 17 órakor kezdődik a szentmise, 17:30-tól szentségimádás.
  7. A héten elsőpéntek,
    15.15-től Kádártán szentgyónási lehetőség, 15.30-kor kezdődik a szentmise.
    Gyulafirátóton szentgyónási lehetőség 16.15-től, 16.30-kor kezdődik a szentmise.
  8. Templomunkban az elsőáldozás jövő vasárnap, május 4-én, a 11 órai szentmisében
    lesz. Imádkozzunk Elsőáldozóinkért, Szüleikért, hogy mindig hűségesek legyenek
    Jézushoz. A szentmisékben a Szűzanyát és a földi édesanyákat is köszöntjük.

    Lelkipásztori szeretettel: Zsolt atya
Kategória: Hirdetés

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatar placeholder