- Megköszönöm minden kedves testvérünknek, akik az elmúlt héten a segítségemre voltak. Külön köszönöm azoknak a hívő testvéreknek, akik az elmúlt hét két gyászmiséjén megjelentek, imádkoztak, könyörögtek és áldoztak az elhunytak lelkéért. Azt gondolom, ezek a tettek a legmélyebb közösségvállalás kifejezői plébániánkon.
- 26-án (hétfőn) 15 órakor lesz özv. Iványi Gyuláné szül. Leskovics Mária nővérünk temetése az alsó temetőben, majd 16 órakor gyászmiséje a plébániatemplomban. Este már nem lesz szentmise.
- 27-én (kedden) Canterbury Szent Ágoston emléknapja lesz.Elsőáldozóink ezen a napon vizsgáznak. Imádságunkkal támogassuk őket. A bérmálkozók felkészítője a szokásos időben megtartásra kerül.
- 28-án (szerdán) és 29-én (csütörtökön) nem lesznek nyilvános szentmisék.
- 30-án (pénteken) Szent Johanna (Jean D’Arc) emléknapja lesz.
- 31-én (szombaton) 16 órakor lesz az elsőáldozók főpróbája. A ministránsokat is erre az időpontra kérem megjelenni. A főpróba után azonnal kezdődik az elsőáldozók és hozzátartozóik gyóntatása. Az esti szentmise után is gyóntatok addig, amíg lesz gyónó.
- 1-én (jövő vasárnap) a 9:30-kor kezdődő szentmisén elsőáldozás lesz.Bátorítom a nem hozzátartozó testvéreket is, hogy tartsanak bűnbánatot és végezzenek szentgyónást, hogy minél többen egyesüljünk Jézussal ezen a jeles ünnepen.
- A héten utolsó útjára kísértük özv. Veingartner Ferencné és Panyi Pálné nővéreinket, imádkozzunk értük!
Kategória: Hirdetés
0 hozzászólás