A Szentlélek jelképe a galamb mellett a lángnyelv, ugyanis pünkösdkor lángnyelvek képében szállt a Szentlélek az apostolokra. Ezért a Szentlélek liturgikus színe a piros.
„Mikor elérkezett Pünkösd napja, mindannyian együtt voltak, ugyanazon a helyen. Hirtelen zaj támadt az égből, olyan, mint a heves szélvész zúgása. Betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd pedig szétoszló nyelvek jelentek meg nekik, olyanok, mint a tűz, és leereszkedtek mindegyikükre. Ekkor mindnyájan beteltek Szentlélekkel és különféle nyelveken kezdtek beszélni, amint a Szentlélek megadta nekik, hogy szóljanak. Ekkortájt az ég alatt található mindenféle nemzetből való istenfélő zsidók tartózkodtak Jeruzsálemben. A zaj hallatára tömeg verődött össze, és teljesen elképedtek, mivel mindenki a tulajdon nyelvén hallotta beszélni őket. Mindnyájan álmélkodtak és csodálkoztak: ,,Íme, ezek, akik beszélnek, ugye mindnyájan galileaiak? Hogyan halljuk hát mégis mindannyian a saját nyelvünket, amelyben születtünk? Mi, pártusok, médek, elamiták, Mezopotámiának, Júdeának, Kappadóciának, Pontusznak, Ázsiának, Frígiának, Pamfíliának, Egyiptomnak és a Cirene körüli Líbia részeinek lakói, a Rómából való jövevények, zsidók, prozeliták, krétaiak és arabok: halljuk, hogy a mi nyelvünkön hirdetik Isten nagy tetteit.”” (ApCsel 2,1-11)
Pünkösdkor a Szentlélek eljövetelére emlékezünk. Jézus elfogása után az apostolok megijedtek, féltek, hogy őket is megölik. Szétszéledtek. Jézus keresztje alatt a 12 apostol közül egyedül János állt ott. Jézus feltámadását is nehezen tudták elhinni. Meg kellett tapogatniuk a sebeket. Végül is elhitték, hogy Jézus legyőzte a halált, s feltámadt, ám hirdetni nem merték Jézus örömhírét. Ez a gyávaság, visszahúzódás egészen Pünkösdig, a feltámadást követő 50. napig tartott. Ekkor heves szélzúgás közepette a Szentlélek lángnyelvek alakjában leszállt az apostolokra, s eltöltötte őket, megerősítette őket. Az apostolok még aznap kiálltak a nép elé, Péter prédikációjának hatására 3000-en megkeresztelkedtek. Az apostoloknak ezen buzgósága később sem lankadt. Egész életüket Jézus Krisztus evangéliumának terjesztésére szentelték. János kivételével mindegyik apostol vértanúsággal tett tanúságot arról, hogy Jézus mindennél, még a földi életnél is fontosabb számukra. János sem tagadta meg Jézust, hanem egy csoda révén megmenekült a vértanúságtól.
A bérmálás szentségében ugyanazt a Szentlelket kapjuk meg, akit az apostolok is megkaptak az első pünkösdkor. A Szentlélek a megbérmáltakat éppen úgy a Krisztusról való tanúságtételben segíti, mint az apostolokat segítette. Persze a Szentlélek senkit sem kényszerít, csak segít. Azt nem tudja segíteni a Krisztusról való tanúságtételben, aki nem akar tanúságot tenni Krisztusról. Imádkozzunk fiataljainkért, hogy készek legyenek tanúságot tenni Jézusról azáltal, hogy vallásukat gyakorolják, hitüket megtartják! Imádkozzunk ezért közösen, higgyük el, hogy lehetséges, hogy a fiatalokat bérmálás után is rendszeresen lássuk a szentmiséken, s tevékeny részvételükre számíthassunk a plébánia életében! Imádkozzunk buzgón, akkor biztosan meg fogjuk kapni! Bizalomgerjesztőül álljon itt egy kis történet a XX. század elejéről: „Egy kis Észak-Olasz faluban, Lu-ban 8-10 vallásos édesanya összebeszélt, hogy minden hónapban összejönnek és közösen imádkoznak azért, hogy a Jóisten küldjön sok és jó papot, ugyanis már jó ideje nem volt papjuk. 11 év múlva újból kaptak papot. Az új plébános felkarolta az imanapot és elterjesztette az egész környéken. 60 év múlva a pápai újság azt közölte a kis körzetről, hogy együttvéve 500 (!) pap, szerzetes és apáca származott onnan.” Azt kívánom, hogy mi is éppen olyan buzgók és kitartóak legyünk fiataljaink helytállásáért végzett imáinkban, mint a történetben szereplő édesanyák a papi hivatásokért végzett imájukban!
Imádkozzuk a bérmálkozókért a dicsőséges rózsafüzér 3. tizedét, az
„aki nekünk a Szentlelket elküldötte”
0 hozzászólás